Elment Szombati József

Elment Szombati József (1943-2021)Nagyvázsony volt polgármesterét (1994-2006), a helyi református gyülekezet gondnokát 78. életévében szólította magához a Teremtő. Családjának, szeretteinek az Úr vigasztaló szeretetét kérve őrizzük emlékét. Szombati Józsefre fájó szívvel emlékeznek hozzátartozói, egyházközösségi testvérei mellett a Bakonykarszt kollégái, a vadásztársai is.  A településvezető 2017. augusztus 20-án vehette át önkormányzati ünnepség keretében a Nagyvázsony Jó…

Európa Ifjúsági Fővárosa

Legyél a Változás! Veszprém továbbjutott a 2024-es Európa Ifjúsági Fővárosa címért folyó verseny második fordulójába. Ebben a körben is érdekel minket a véleményed, szeretnénk az eddigi ötleteket még inkább a veszprémi és környékbeli fiatalok igényei alapján változtatni, így az általános kérdések után olyan témákról kérdeznénk meg téged, amik a pályázatban szereplő különféle programötletekhez kapcsolódnak. Ha…

Gedeon

Az idei esztendőben is újra útra kel Gedeon! A Covid- járványügyi helyzetre, valamint a várfejlesztésre való tekintettel 2021. május 3-tól napi három alkalommal, hétköznapokon az alábbi időpontokban indul a Reményi Antal Rendezvényház elől: 7:15 12:15 16:15 Csoportok szállítására kizárólag előre leegyeztetett időpontokban van lehetőség. Bővebb tájékoztatás, időpontfoglalás: Oláh Gergely +3620/378 31 26, kinizsivar.nagyvazsony@gmail.com

Márciusi online közmeghallgatás

Tisztelt Nagyvázsonyi Lakosok, Kedves Falubeliek! Mivel az előző online közmeghallgatáson ekkora számban vettek részt a falubeliek, így újra meghirdetjük az eseményt!Szeretném meghallgatni az Önök véleményét, hozzászólását, javaslatát! Ennek érdekében újra online közmeghallgatásra lesz lehetőség Március. 29. 18:00-19:00 között, melynek linkjét 17:45 perctől Nagyvázsony Facebook hivatalos oldalán tesszük közzé, melyre https://meet.jit.si/ oldalon keresztül lehet majd csatlakozni a…

Vállalkozások adatainak megújítása

T. Nagyvázsonyi Vállalkozó ! Nagyvázsony honlapján jelenleg is megtalálható a vállalkozások elérhetőségét tartalmazó weboldal, amely viszont meglehetősen elavult, sok helytelen információ és hivatkozás szerepel rajta. Ezt az oldalt szeretnénk most megújítani. Ha szeretné, hogy a vállalkozása a jövőben megjelenjen a honlapon, akkor kérjük töltse ki az alábbi egyszerű táblázatot és küldje vissza levélben az Önkormányzat…

Tájékoztató Iparűzési adó csökkentéséről.

Tisztelt Vállalkozók! A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendeletben foglalt, helyi iparűzési adót érintő új szabályozás végrehajtásával összefüggésben tájékoztatjuk Önöket, hogy a kormány 2021-re megfelezte a 4 milliárd forint éves forgalomnál, vagy 249 fős létszámnál kisebb vállalkozások iparűzési adóját – mindenkinek egységesen 1%-ot kell csak fizetnie.…

Tisztelt Nagyvázsonyi Lakosok, Kedves Falubeliek! Mivel az előző online közmeghallgatáson ekkora számban vettek részt a falubeliek, így újra meghirdetjük az eseményt!Szeretném meghallgatni az Önök véleményét, hozzászólását, javaslatát!Ennek érdekében újra online közmeghallgatásra lesz lehetőség Január. 25. 18:00-19:00 között, melynek linkjét 17:45 perctől Nagyvázsony Facebook hivatalos oldalán tesszük közzé, melyre https://meet.jit.si/ oldalon keresztül lehet majd csatlakozni a…