Mesevár Óvoda

 

Óvodánkat 1897. június 29-én  Dr. Óváry Ferenc  nyitotta meg, aki a szerencse játékon nyerte a pénzt, amit erre a nemes célra fordított. Megyénk óvoda hálózata ebben az időben nagyon gyérnek mondható a más megyékhez viszonyítva. Az óvoda működéséhez szükséges berendezéseket, eszközöket a gondnokság biztosította. Évente egy-két alkalommal a gyermekek kis műsort adtak a szülőknek és a meghívott vendégeknek. Az óvoda épülete az 1960-as évekre életveszélyessé vált. Felmerült az igény egy újabb óvodai épületre, melyet a lakosság jelentős társadalmi munkájával 1965. május 20-án átadtak 2 csoportszobával.. Az új óvoda épülete ma is ugyanott áll a Petőfi utcában.  A harmadik csoportszobával kibővített és nagy részben átalakított, felújított óvoda átadására 1975.szeptember 1-jén került sor. A megemelkedett gyermeklétszám miatt szükségessé vált az ismételt bővítés, melyre 1987-ben került sor. A 4. csoport beindítására ez  év szeptemberében került sor.

E generációk által felhalmozott tapasztalatok határozzák meg azt a gyermekközpontú pedagógiát, mely óvodánk dolgozóinak alapvető szempontja. Arra törekszünk, hogy a hozzánk érkező gyermekeket érzelmi biztonságot adó, szeretetteljes légkör fogadja a tágas, barátságos csoportszobában és az EU-s szabályoknak megfelelő játékokkal ellátott udvaron.
Biztosítjuk a gyermek sokoldalú, harmonikus fejlődését, testi-lelki egészségét. Célunk, hogy gyermekeink az iskoláskor elérésének idejére érdeklődő, a szépre, a jóra fogékony, kreatív, saját teljesítő képességét ismerő, társait elfogadó, nyitott gyermekké fejlődjön.
Mindezek részletesen a Helyi Nevelési Programban kerültek megfogalmazásra, mely elsősorban játékra és mesére épül.
2003. szeptemberétől egy bölcsődei csoport megszervezésével lehetőséget biztosítunk azon családok számára, melyek anyagi, vagy egyéb körülmények a gyermek 3 éves koráig nem tudnak otthon maradni.
2004. szeptemberétől elsők között megyénkben sószobát hoztunk létre melyben hetente 2x fél-fél órát töltenek a gyermekek. A sós levegőnek jótékony hatása van a légúti betegségek megelőzésében és tüneteik enyhítésében, hozzájárul gyermekeink életminőségének javításához.
2006. májusában vehették birtokba gyermekeink az új, jól felszerelt tornatermet, ahol a gyermekek természetes, harmonikus mozgásának, testi, képességeinek fejlesztése játékos formában történik.
2007. szeptemberétől a középső és nagy csoportban német nyelv elsajátítására adunk lehetőséget játékos formában szakképzett pedagógus segítségével.
Szakképzett logopédus, fejlesztőpedagógus foglalkozik az arra rászoruló gyermekekkel.
Továbbá folyamatosan bővítjük gyermekeink számára elérhető lehetőségek körét: Bábszínház, vallási nevelés, néptánc, hagyományőrző kézműves foglalkozások, kirándulás, délutáni torna, stb.
Óvodánk működésének érdekében alapítványt hoztunk létre, mely adó 1%-ának és az egyéb támogatásoknak az összegét a játékok bővítésére, rendezvények szervezésére használunk fel.
Előzetes egyeztetés után szeretettel várunk mindenkit aki érdeklődik óvodánk iránt

Intézményvezető:
Stáhl Györgyné

Óvodavezető helyettes:
Schumacher Józsefné

Óvodánk nyitvatartása: 6,30-17 óráig

Az óvoda honlapja:  www.mesevar-ovoda.hu