A nemzeti érték rövid, szöveges bemutatása, egyedi jellemzőinek és történetének leírása:

A pestis – döghalál, vagy ragadó dögletesség – gyakori „vendége” volt a középkori és koraújkori Magyarországnak. Borzalmas voltáról egy szemtanú így ír: „Az infectio [fertőzés] közöttünk még sem szűnik, sőt az Istennek példás ítélete – úgy láttyuk – még jobban foly közöttünk. Boldog szemek azok, kik ezeket nem láthattyák. Mi nyögünk, mint a galambok. Akik még életben vagyunk is, minden órán várjuk fejünkre ezt az Isten rettenetes ítéletét, mert annyira elfogytunk, hogy még temető embert is alig kaphatunk és sokan csak szekérre teszik halottyokat és még sírt ás neki a sérelmes fél, addig szekéren vagyon halottya, azután úgy temeti el. Ebben az időben az orvostudomány sem orvosságot, sem magyarázatot nem talált a járványokra, a korabeli emberek a Jóisten haragjának tekintették, a vallásosságban keresett menedéket. A török kiűzése után először a nagyobb városok – elsőnek Buda városa – hoznak határozatot fogadalmi szobrok felállítására. Nagyvázsonyban erre az utolsó nagy pestisjárvány 1739-43. után került sor. Gróf Zichy János és hitvese Széchenyi Katalin grófnő állíttatja.

A háromszögletű karéjos talpazatán domborművek, párkányzatán szobrok találhatók. A talpazat domborművei a pestis ellen segítő szenteket, Palermói Szent Rozáliát és Xavéri Szent Ferencet ábrázolják. A párkányzaton Bűnbánó Szent Mária Magdolna, Szent Rókus és Szent Sebestyén kapott helyet. A talapzatból felnyúló oszlopon az építtetők címere, a tetején a Szentháromság jelképe látható. A fogadalmi oszlop kőfaragója – a stílus azonossága miatt – a veszprémi Szentháromság – oszlop alkotója, Schmidt Ferenc lehetett. A fogadalmi oszlop ma már olvashatatlan felirat a következő volt.

„Isten, a sz. Szűz és a mennyei lelkek dicsőségére hálából emeltette gróf Zichy János és Neje Széchenyi Katalin, hogy megszűnt a rettenetes pestis és hogy e nyavalyából felgyógyult valamelyik őse”.

Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett.

A fogadalmi oszlopfőn a Szentháromságot megjelenítő ábrázolás a „gnadensthul” azaz a kegyelem trónusát faragta meg a művész. A trónoló Atyaisten ölében a keresztjével megjelenített kisméretű, de felnőtt Megváltóval mutatja. A kompozíción a galamb jelképezi a Szentlelket. A fogadalmi oszlopfőkön a „kegyelem trónusa” ábrázolás meglehetősen ritka művészeti értéket képvisel.

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források)

Németh Gábor: Adatok Nagy-Vázsony történetéből. (Veszprém. 1901.)

Békefi Remig: A Balaton környékének egyházai és várai a középkorban. (Bp.1907)

Zákonyi Ferenc: Nagyvázsony (6. kiadás: Győr. 1991.)

Éri István: Nagyvázsony (Corvina – Pannónia kiadó Bp.1969.)

Szilárdfy Zoltán: Ikonográfia – kultusztörténet. (Balassi kiadó 2003)

Dávid Zoltán: Az 1738. évi pestisjárvány pusztítása. Debrecen 1972.

Szoborrészletek

A gnadensthul azaz a kegyelem trónusa ábrázolás