Nemesleányfalu története

Ez a kis közlemény nem  a széles olvasóközönség vagy a történészek számára íródott, hanem azok részére, akik Nemesleányfaluban és Nagyvázsonyban élnek, dolgoznak és a falut szeretik, ezért a település rövid történetét érdeklődve fogják olvasni, saját személyes élményeikkel, emlékeikkel, tapasztalataikkal kiegészítve azt.

Nemesleányfalu látkép

Nemesleányfalu látkép

Megpróbáltam a fellelhető irodalomból összeszedni és rendezni azokat a részleteket, amelyek Nemesleányfaluról szólnak. Az utolsó fél évszázad történéseit pedig a ma is itt élő és nem rég elhunyt szemtanúk elbeszéléseiből, emlékei alapján ismerhetjük meg – segítségeiket ezúton is köszönöm.

Csebi Pogány Péter

Nemesleányfalu  Nagyvázsonytól délnyugatra, a Vigántpetendre vezető országút mellett fekszik. A település a Bakony és a Balaton -felvidék hegyei között bújik meg. A legközelebbi nagy város, Veszprém 20 km-re van.

A hely már ősidők óta lakott lehetett – erre utalnak a településen és annak határában talált őskori csont – és szerszámmaradványok:
„ Vörös L., leányfalusi lakos kapálás közben három nyílcsúcsot talált, csontmaradványok mellett.”
Nemesleányfalu írásos története szinte az államalapításig nyúlik vissza: az oklevelek már 1082-ben írnak a településről. Predium Lean néven. A mai temető helyén állott az akkori település, középpontjában a kis méretű román ízlésű templom, amely a XI-XII. században épülhetett, és amelyet Szent Jakabnak szenteltek, így Szent Jakab lett a falu védőszentje is. Az Árpád kori templom homlokzati fala tekintélyes nagyságban ma is áll. Ásatás, feltárás, még nem tisztázta pontos eredetét, felmérése a jövőre vár.

Az első, 1082-ből származó írásos adat a falut a veszprémi egyház fennhatósága alá tartozóként említi. 1443-ban már Leányfalu néven említették. Egy, 1488-ban kelt írás szerint a veszprémi káptalan itteni jobbágyai 2 forintot adóztak, de a jobbágyokon kívül egytelkes nemesek is lakták már a települést. Egy, 1489-es írás szerint a leányfalusi halottakat a „Halotthordó” úton vitték a vázsonyi Pálos kolostorhoz eltemetni. Az 1531-es adóösszeírás szerint Horváth Jeromos portáját a török elpusztította, Leányfalvi Benedek és Kaputi Benedek az összeírás szerint adót nem fizetett. 1567-ben Porkoláb Antal és Nemes Benedek uralta a „pusztából lett Leányfalut”. A török időben a pusztából lett régi falu ismét pusztává vált. A visszatelepülésben döntő szerepet játszottak a vázsonyi vár katonái, akik ekkor már többségükben evangélikus felekezetű kisnemesek voltak. Ezek a várkatonák nem akartak a vázsonyi földesúr hatalmába kerülni, így korábbi falu helyétől kissé távolabb – a mai település helyén – újra felépítették a falut. Békésebb idők beköszöntével a volt katonák földműveléssel, erdőmunkával és fazekassággal kezdtek foglalkozni.

Egy másik forrás szerint a várban szolgáló nemes katonák feleségeiknek, családjaiknak építették újjá Nemeslányfalut, biztonságos lakóhelyül. A harcok és a vár feladása után a férfiak is végleg Nemesleányfaluba költöztek és földművelésből, fazekasságból éltek. A XIX. századra 70-80 körül volt a lakóházak száma, a falu népességét 300 – 400 lélek alkotta.

Az idősebb generáció élénken emlékszik Nemesleányfalu  második világháborús napjaira. A háború utolsó napjaiban több ház leégett, elpusztult a német és orosz csapatok közötti harcban. A németek Tótvázsony  felől, az oroszok Pula irányából lőtték egymást, így került a település két tűz közé. A templommal szemben álló ( mai Hock házban)  német katonák bújtak el, akiknek már nem volt idejük elmenekülni, mert a környéket elfoglalták az oroszok – sorsuk ezzel megpecsételődött. ( Hova kerültek hamvaik?)

Századunk derekán hatalmas változás következett be a falu életében, melyről a járások területének rendezésével foglalkozó 144/1950. számú Minisztertanácsi rendeletben a következőképpen olvashatunk: „1945. január 1-én Nemesleányfalu kisközség a Veszprémi járásban, Nagyvázsony nagyközséghez beosztva. A Belügyminiszter 1950. szeptember 6-i  hatállyal Nagyvázsony és Nemesleányfalu községeket Nagyvázsony néven egyesítette.

Ez a rendelkezés új, szomorú korszakot nyitott a falu történetében. Megszűnt az iskola és Nemesleányfalu önálló döntési joga. A falu beolvasztásával, a helyi ügyekben mutatott aktivitása is csökkent.
A szándékos, elsorvasztó politika miatt a fiatalok zöme, és aki csak tehette, elhagyta a falut. A menekülők hullámát növelte  az 1959-es év, amikor erőszakosan megalakították a termelőszövetkezetet, ahová az embereket csak kényszerrel tudták beléptetni. Amikor pedig a 70-es években a nemesleányfalusi asszonyoknak munkát biztosító Celtex nevű kis üzemet is meg akarták szüntetni, egy helyi küldöttség Kovács Mihályné (Ida néni) vezetésével utazott Budapestre, hogy a munkahelyeket megmentse. Útjuk sikerrel járt!

Természetes, hogy ilyen társadalmi-politikai környezet a falu külső megjelenésének sem kedvezett. A Veszprém megyei Idegenforgalmi Hivatal 1960-ban kiadott útikalauzában így írt a faluról: „ Több népi építésű emléknek tekinthető parasztház található még ma is, a pusztuló épületeivel kissé az elhagyatottság képét mutató Nemesleányfaluban.” Ez a szomorú kép az elmúlt évtizedben szerencsére változott. 1989-ben a falu 900 éves fennállását ( melyről senki sem emmlékezett meg) követő esztendőkben Nemesleányfalu – bár közigazgatásilag továbbra is Nagyvázsony része maradt – visszanyerte eredeti, költői csengésű nevét és a külföldről idetelepült magyar, német, osztrák, holland polgároknak köszönhetően újra szaporodó,gyarapodó falu lett.

A falu lakosságának alakulása napjainkig

Év Adatok, tények
1082 2 család
1488 a falu a veszprémi káptalan és néhány egytelkes nemes birtokában
1531 1 lakott porta
1550 8 nemes család
1557 a falu lakatlanná válik
1785 203 lakos: 38 nemes, 7 polgár
25 zsellér, 20 egyéb, 20 fiú 93 nő
1828 9 házas, 39 házatlan zsellér, 74 adózó fő
1829 273 lakos, földművesek is költöztek a  nemesi telkekre
1857 372 lakos
1869 388 lakos, 71 lakóház
1890 411 lakos (228 őstermelő, 73 iparos, 24 egyéb, 78 lakóház)
1910 325 lakos, (228 őstermelő, 73 iparos, 24 egyéb,) 78 lakóház
1930 72 lakóház
1941 424 lakos, nagyvázsonyiak betelepülése folytán ( 422 német, 2 német )
1949 438 lakos,108 lakóház
1950.szept.6. Nagyvázsonyba való beolvasztás
1982 Nemesleányfalu 900 éves
1989 közigazgatásilag Nagyvázsony részeként, de ismét Nemesleányfalu néven
1990 84 lakos
1995 86 lakos
1999 103 lakos
2000 102 lakos,  51 lakóház
2007 128 lakos ebből 9 magyar nyaraló, 16 külföldi,
56 lakóház, ebből 8 külföldiek tulajdonában.
( 6 német, 1 osztrák, 1 holland )

A napló a „ Családias közösség „ című cikkében  a következőket írta:
Még az 50-es években csatolták Nagyvázsonyhoz Nemesleányfalut, amely a mai napig megőrizte családias, falusi arculatát. Az önkormányzatnak nincs szabad telke, az üresen állók magánkézben vannak. Jelenleg három – négy ház épül a résztelepülésen, ahol több külföldi vásárolt már házat, amelyet felújítottak, átalakítottak. Több helyen követik a hagyományokat: a kerítés terméskőből készül, az otthonok egyszintesek.

Nemesleányfalu múltjából: Fazekasok

Egy 1834-ben kelt írás így említi Nemesleányfalut: „ itt igen sok fazekasok laknak, akik leginkább tálakat, tányérokat és lábasokat készítenek „ A temetőben levő templomromtól északra és délre több, minden bizonnyal a helybeli mesterektől  származó cseréptöredékeket találtak: korsónyakakat szőlőmetsző késeket, fogaskerék mintával díszített cseréptöredéket – két őskori kőeszköz valamint egy zöld mázas római kori tál társaságában.
A fémedények megjelenése előtti időben a háztartásokban szinte kizárólag cserépedényeket használtak. Ezek az agyagból készült edények rendkívül törékenyek voltak, ezért állandóan nagy volt az igény újabb és újabb cserépedények iránt. Nemesleányfalu egyike volt a környék fazekas – központjának. Az agyagot még a mai létező agyaggödörből ( Podányiék háza végén a Vigándpetendi út mellett ) termelték ki, amire a telek mai tulajdonosai nagy odafigyeléssel őrzi és védi ezt a helyet a gyurgyalag madarakkal együtt.
A fazekasok messzire eljártak portékáikkal, áruikat leggyakrabban gabonára cserélték be. Edényeiket nemcsak mindennapi használatra készítették, hanem a házak konyháit is mázas tányérokkal díszítették. Az 1848. évi összeírás szerint a környékbeli tíz fazekasmester céhbe tömörült. Mára a fazekasság teljesen kiveszett a településről, de az előbb említett agyaggödör és a „ Fazekasköz „ elnevezésű kis utca őrzi a hajdani mesterek emlékét.

Csizmadiák

A Nemesleányfaluban űzött egykori foglalkozások közül a fazekasság mellett említésre méltó még a csizmadiák mestersége is: az 1848-ban működő csizmadiacéhnek négy mester tagja volt, miközben Nagyvázsonyban harminc csizmadiamester működött. Egy – mester akár három inassal is dolgozott. A céh „ Legénysegély „ elnevezéssel betegsegélyző intézményt tartott fel, melynek kasszájába évente minden legény két forintot fizetett be, amiből aztán ellátták a betegeket. A nemesleányfalusi csizmadiák áruikat egészen messzi városokba is eljutatták, így például Kanizsára, Grácba, Kassára, is.                          A vándorlegények magukkal vitték az u.n. „ vándorló könyvet „amelyet láttamoztatniuk kellett azoknál a mestereknél, ahol több – kevesebb ideig segédként dolgoztak, annak bizonyítékául, hogy a leányfalusiak között már a régmúltban is voltak világot járó emberek.

Nemesleányfalu épületei

Szeretném, ha az olvasó bepillantást kapna arról, hogyan nézhettek ki Nemesleányfalu házai a múltban. Ez a fejezet kalauzként szolgál a régi hagyományok szerint épült házakról. Nem csoda, hogy Nagyvázsony közvetlen szomszédságába lévő kis falu szép fekvése és szép építészeti hagyományai miatt ma is vonzza a környéket járó turistákat. Én is ezért vettem meg  itt egy régi házat. Annak idején egy régi épület felújítása  izgalmas kihívást jelentett számomra. A ház átépítése a múlt hagyományai alapján történt. Igyekeztem én is Nemesleányfalu több száz éves építészeti hagyományait és formavilágát visszaadni a falunak.

Nemesleányfalu  területén – legalábbis a ma létező régi épületek alapján – a legfontosabb építőanyag a kő lehetett. A régebbi leírások ugyan megemlékeznek sövényből font házakról is, de ezek az épületek századunkra nem maradtak fenn.

A faluban régen agyagból tömött falakat is építettek, az agyag volt a kő mellett a házépítés legfőbb alapanyaga.
A máig álló régi házak alapján nem nehéz elképzelni, hogyan festhetett Nemesleányfalu régen, amikor a falu épületei egységes képet mutattak. A helyi építészeti stílus talán legjellemzőbb jegye a különböző megoldású és méretű, oszlopokon nyugvó boltíves folyosó, tornác –  helyi szóhasználatban gádor volt.
A régi lakóépületek koruk és tüzelőrendszerük alapján két csoportba: füstös és szabadkéményes házakra oszthatók. A füstös ház  kéménytelen : a füst részben a födémbe vágott kis nyíláson, részben a konyhaajtón át hagyta el a helyiséget.
Ezekben a házakban rossz, esős időben alacsonyan állt füst, megkeserítve az ott tartózkodók életét. Ez volt az oka annak, hogy a konyha és a szoba között nem létesítettek közvetlen átjárást, hanem csak a gádoron keresztül közlekedtek, hogy a szoba füstmentes maradjon. A füstös konyhás házak falai épülhettek sövényből,  agyagból,  kőből egyaránt, kezdetben az itt élő kisnemesi családok is ilyen füstös házakban laktak.
A füstös konyhát már több mint 100 évvel ezelőtt kezdte kiszorítani a  szabadkéményes füstelvezetés. A szabadkéményes házakból a füst a ház központi részében egy téglából rakott, magasan fekvő, lefelé nyitott kéményen, a cserényen át távozott. A konyha így sem volt teljesen füstmentes, de a a füst hamarabb elillant a szabadkéményen át. Nemesleányfalu egész környékén is kevés ilyen szabadkéményes ház maradt meg, a faluban pedig minden szabadkémény áldozatul esett a  „ modernizálásnak „ : befalazták, lebontották azokat.
A fedett, boltíves folyosónak, a gádornak eredetileg az volt a szerepe, hogy a külön bejáratú szoba és konyha között biztosítsa a fedett helyen történő átjárást, a ház különböző helyiségei között közlekedő lakókat megvédje az időjárás viszontagságaitól.  Miután a házak „ igazi „ kéményt kaptak, és a konyhából eltűnt a füst, átvágták a szobák és a konyha közötti falakat, s mivel így a gádor elvesztette eredeti jelentőségét, a XX. Század első évtizedeiben befalazták és zárt helyiséggé alakították át: a festői szépségű , arányaiban és formáiban tökéletes gádorok városias, zárt  „ előszobává „ váltak.
Nemesleányfalu régi épületeinek legtöbbje a második világháború utolsó napjaiban az oroszok és a németek közötti harcok áldozatává vált. Az utolsó régi stílusú házak egyike a Lackó-ház helyén állt a mai Akácfa utca 25 alatt.
A helyrehozott, felújított épületek  többségén már nem születtek újjá a homlokzat vakolatból kivágott hajdani, „ beszédes „ díszítőelemei: az építés, a felújítás  évének dátuma, az építető neve, monogram vagy családi címer. Alápincézett ház kevés van a faluban, a nemesleányfalusiak többsége a környező szőlőhegyekben épített pincékben dolgozta fel és tárolta a megtermelt borát. Nem beszélve arról, hogy az itteni köves talaj is nehezítette a pincék építéseit. Néhány udvarban máig is megmaradt a verem, ahol a télire eltett krumplit és zöldséget tartották.

Régi idők hétköznapjai, ünnepnapjai

A falu temetőjében nyugszik hajdani tanítója, Maghyar Csoma. Sajnos őt már nem lehet megkérdezni arról, mi minden történt az alatt a 30 esztendő alatt, amikor 1890-től kezdve ő tanította, nevelte a nemesleányfalusi iskola tanulóit. Annál többet tud mesélni Nemesleányfalu utolsó kántortanítója, az 1911- ben  született  Kiss József , aki 1998-ban kapta meg a „ vasdiplomát  „ 65 éve megszerzett tanítói oklevelének elismeréseként.

Kiss József, aki 1948 – ig volt a nemesleányfalusi iskola kántortanítója, fiatal tanítóként 31 pengős fizetésének kiegészítéseként 8 marhát, 3 tehenet, borjukat és disznókat tartott, ezenkívül az ún. „ tanítóföldet „ is megművelte. Az egy teremben ülő 32 diáknak egyszerre több osztály tananyagát tanította.. Emellett vezette a kultúrházat és a helyi tánccsoportot is. A mai kis bolt helyén volt az akkori kultúrház. Diákjaival számos színdarabot mutattak be: „ A házasságszédeglő „ , a „ Sári bíró „ ,  „ A Noszthy fiu esete Tóth Marival „  került többek között színpadra a nemesleányfalusi kultúrházban, ahol évente három előadást is tartottak – farsangkor , húsvétkor, és karácsonykor. Hamvazószerda az ifjúság nagy ünnepe volt akkoriban, mókás szórakozással, játékkal telt a nap. A húsvéti locsolás, a búcsú  és a szüret a falu közös ünnepe volt. A környékbeliek is szívesen ellátogattak a nemesleányfalusiak búcsújára, amely az első volt a vidéken. Azért is csúfolták „ tököskánya „ búcsunak, mert ilyen korán, pünkösd előtt még csak a kányát lehetett volna vágni a búcsúra.

A faluszéli kocsmába „ Itt a Bakony széle, a csárdába térj be „ felirat csalogatta az átutazókat egy-két pohár italra. Miközben a fáradt utasok a környék borait kóstolgatták, a kocsma udvarán tető alatt pihentek a mésszel megrakott kocsikat húzó lovak. A kocsma előtt vezető dűlőúton menekítette 1849-ben Kossuth Lajos gyermekeit Mencshelyre, ennek emlékét a kocsmában sokáig őrizte egy falra festett felirat az út másik oldalán volt a falu jégverme, ahol télen nagy jégtáblákat gyűjtöttek össze, így készülve a meleg nyári napokra. A közrendre a mezőőr és a falu éjjeliőre vigyázott. Ha a településen rendbontás történt, vagy családi perpetvar zavarta a falu nyugalmát, Nemesleányfalu saját „ kisbírója „ tett rendet. A falunak a század elején volt tűzoltósága is : 1930 körül Halász János volt a tűzoltóparancsnok és a tanító is egyben. A tűzoltóraktár a mai postaládák helyének tőszomszédságában állt.

Nemesleányfalu újjáéledése

Napjainkban a falu kezd újra életre kelni, fejlődni. Az itt élő lakosok, nyaralótulajdonosok, idetelepedett magyarok és külföldiek felfedezték a környék szépségeit, becsülik a falu régi értékeit és büszkén próbálják építeni-szépíteni  a falut.
Az 1989-es politikai változások nyújtotta alkalmat megragadva Lackó László kezdeményezte, hogy a falu visszavegye a háború után elvesztett nevét: A Nemesleányfalu határát jelző tábla Hock József akkori v.b. titkára segítségével visszakerült a falu szélére. A régi határkő ugyan messzebb, a nagyvázsonyi Óvoda utca vonalában volt, de egy ilyen hosszú harcban veszteségekkel is számolni kell….. A Nagyvázsonynak ezen a részén épült házakat amúgy is „ igazi „ vázsonyiak építették, s az esetleges  „ határviták „ élét elveszi, hogy Nemesleányfalu közigazgatásilag ma is Nagyvázsonyhoz tartozik. 1990-ben hosszú évtizedek után újra lett volna lehetőség , hogy  a település önállóvá váljon, de akkor senki sem akarta vállalni a döntéssel járó felelősséget. A lakók így, hivatalosan  nagyvázsonyi lakosokként sem érzik már magukat elhanyagolva. Választott képviselőik révén beleszólhatnak a falu életének alakításába, ma Nemesleányfalu nincs már halálra ítélve, ahogy a lakók korábban joggal állíthatták. A falu fejlődése mutatja, hogy lassan befejeződött a közművesítés, a szennyvízcsatorna már mindenütt be van kötve, a telefonhálózatot kibővítették, az utakat felújították. Hosszú várakozás után a vezetékes gáz is megérkezett a faluba. A falu egyetlen boltját sikerült megmenteni. A református harangláb  felújítása befejeződött, úgyszintén az 1843- ban késő klasszicista stílusban épült evangélikus templom  renoválása is, ami 1998-tól 2002-ig tartott. A faluhoz közeledve már messziről piroslik a tető és a fehér torony újonnan cserepezett süvege. Így szól  Völler Istvánné Templomszentelésre írt hosszú versének utolsó négy sora:
Óvjuk, védjük templomunkat, e szép örökséget,
Őseink is megőrizték s ránk hagyták ezt a drága
kincset.
Utókort is arra kérjük, legyen hű  hozzája,
Minden időn , minden koron legyen gondjuk rája.

A lakosság létszáma folyamatosan növekszik. Néha még  a „Tököskánya „ búcsú is volt pünkösd előtt, szeptember végén pedig közös szüreti felvonulást tartanak Nagyvázsony és Nemesleányfalu polgárai, ahol a „ kisbíró „ humoros helyzetleírást ad a faluról a nagyközösségnek. A jellemzést ki mosolyogva, ki elgondolkodva, esetleg megsértődve fogadja.
A nemesleányfalusiak immár nemcsak saját udvarukat, de a házuk előtti közterületet is szépítik: fákat, virágokat ültetnek. A falukép napról-napra szépül, s mind többen találnak Nemesleányfaluban igazi otthonra.
Jelen írásom minden hiányossága ellenére, (bízom benne) hogy egy-két történelmi adalékkal, vagy múltidéző történettel  sikerült örömet szereznem az olvasónak.
Tudván, hogy ez a sorozat korántsem hiánytalan és tökéletes ismertetője a falu múltjának és jelenének, legyen ez a kezdet – bíztatás mindenki számára, hogy kutassa, gyűjtse a település múltjának emlékeit, az arról szóló történeteket. Legyen a majdan elkészülő teljes falumonográfia mindanyiunk közös munkájának dicsérete.